Volt a világon egy átkozott pipöretyúk. A kert alá járt kapargatni, a kert megdőlt bánatában. Arra szállt egy varjú, azt mondja:
     –Mi lelt tégedet, kert? Eddig te mindég talpon voltál, most meg ki vagy dőlve.
     A kert így válaszolt:
     –Hallgass ide! Volt a világon egy átkozott pipöretyúk, ide járt kapargatni, bánatomban kidőltem.
     Kapta a varjú magát, bánatában kitépte az összes szárnyatollát. Nem bírt szállni. A kertben egy nagy diófa felé ugrált. A diófa elcsodálkozott rajta:
     – Mi lelt tégedet, varjú? Eddig mindig rám szálltál, leghegyembe fölálltál, most meg még szállni sem tudsz?
     – Hallgass csak ide! Volt a világon egy átkozott pipöretyúk, kert alá járt kapargatni, a kert kidőlt bánatában. Én meg kaptam, kiszedtem a szárnyamat!
     Kapta a diófa, bánatában letördelte az ágait. Csak a csonkok maradtak. Arra ment egy szarvas, bement a kertbe. Elkezdett csodálkozni:
     – Mi lelt tégedet, diófa? Eddig te milyen szép ágas-bogas voltál, most meg lehullott minden ágad a földre! Mi lelt téged, ki bántott?
     A diófa így válaszolt:
     –Hallgass csak ide! Volt a világon egy átkozott pipöretyúk, kert alá járt kapargatni, a kert kidőlt bánatában. A varjú kiszedte a szárnyát, én meg kaptam, letördeltem az ágamat.
     A szarvas meg mit tett? Nekiaggatta a szarvát a fa törzsének, s letördelte bánatában. Elment nagy búsan le a tóra, hogy vizet igyon. Amint beleáll a tóba, az nagyon elcsodálkozik rajta:
     – Mi lelt téged, szarvas? Eddig te ágas-bogas voltál, most meg nincsen szarvad? A tükrömben olyan szépnek látszottál!
     A szarvas így válaszolt:
     – Hallgass csak ide! Volt a világon egy átkozott pipöretyúk. Kert alá járt kapargatni, a kert kidőlt bánatában, a varjú kiszedte a szárnyát, a diófa letörte az ágát, én meg letörtem a szarvamat.
     Kapta a víz, vérré változott bánatában. Éppen lement egy szolgáló a tóra, hogy vizet vigyen a tanyára. Látja, hogy csupa vér a víz. Elcsodálkozott rajta:
     – Mi lelt tégedet, te tó? Eddig milyen szép tiszta voltál, most meg csupa vér vagy!
     A tó így válaszolt:
     – Hogyne lennék csupa vér! Volt a világon egy átkozott pipöretyúk, kert alá járt kapargatni, a kert kidőlt bánatában, a varjú kiszedte szárnyát, a diófa letörte ágát, a szarvas letörte szarvát, én meg kaptam, vérré változtam.
     Ezt végighallgatta a szolgáló. Földhöz vagdosta a köcsögöket. Elment haza víz nélkül. Otthon a gazdasszony azt mondja neki:
     – Mi lelt téged, te szolgáló? Se köcsögöt, se vizet nem hoztál! Máskor te mindig ügyes voltál!
     A szolgáló így válaszolt:
     – Volt a világon egy átkozott pipöretyúk. Kert alá járt kapargatni, a kert megdőlt bánatában, a varjú kiszedte a szárnyát, a diófa letörte az ágát, a szarvas letörte a szarvát, a víz vérré változott, én meg kaptam, földhöz vagdostam a köcsögöket.
     Az asszony meg éppen kenyérnek való tésztát dagasztott. Amikor a szolgáló elmondta a baját, az asszony bánatában falra tapasztotta a tésztát. Bement az ura, kérdi:
     – Hát téged, asszony mi lelt? Eddig te szépen dagasztottál, szép kenye­reket sütöttél! Mit csináltál most? Falra tapasztod a tésztát?
     Azt mondja az asszony:
     – Hát hogyisne! Volt a világon egy átkozott pipöretyúk. Kert alá járt kapargálni. A kert megdőlt bánatában, a varjú kiszedte a szárnyát, a diófa letörte az ágát, a szarvas letörte a szarvát, a víz vérré változott, a szolgáló földhöz vagdosta a köcsögöket, én meg bánatomban a falhoz tapasztom a tésztát.
     Kapta magát az ember, eldarabolta a juhok lábát!
     Ha a juhok lábát el nem darabolta volna, az én mesém is tovább tartott volna.

 

< Előző		Következő >

Magyar irodalom - Mesék, történetek - Láncmesék