Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreganyó, aki gyógynövényeket gyűjtött az erdőben. Egy nap egy barlangra lett figyelmes. Óvatosan, vigyázva bedugta a fejét, s uramfia, ugyancsak elcsodálkozott! Tizenkét egyforma kis suhancot látott ott egy padkán ülni egymás mellett, szép sorjában. Voltak köztük lányok és fiúk, az egyik fehérben volt, a másik zöldben, a harmadik aranysárgában: ők voltak a tizenkét hónap. Meg is kérdezték az öreganyót:
– Mondd csak meg nekünk, melyik hónapot tartod a legszebbnek?
Az öreganyó végignézett rajtuk, és ezt válaszolta:
– Mind a tizenkét hónap igen szép. Januárban hullik a hó, februárban esik az eső, márciusban bimbóznak a rügyek – mind a tizenkét hónap egyformán gyönyörű!
Akkor a tizenkét suhanc felállt, és így szólt az öregasszonyhoz:
– Gyere csak közelebb, kedves öreganyó! Add csak ide nekünk a kosaradat és a kendődet! – Színültig telerakták őket ragyogó arany és ezüst pénzdarabokkal. Az öreganyó kedvesen megköszönte jóságukat, és elindult hazafelé.
Ennek az öreganyónak a szomszédságában egy gonosz vénasszony élt, aki folyton ott sündörgött a házuk táján. Most is bekopogott hozzájuk.
– Ejnye, ejnye, hogy jutottál, lelkecském, ehhez a sok pénzhez? - érdeklődött ravaszul.
Az öreganyó jószívű volt, és mindent elmondott a szomszéd vénasszonynak.
A szomszédasszony azonnal útnak indult, és egy nagy-nagy puttonyt is kötött a hátára. Megtalálta a barlangot, s ott bent egymás mellett ült a lócán szép sorjában a tizenkét fiatal suhanc. Megkérdezték őt is, hogy mi járatban van erre, s arról is faggatták, hogy melyiket tartja a legszebb hónapnak. A vénasszony zsémbeskedve felelt kérdésükre:
– Egyik sem ér fabatkát sem, rossz valamennyi hónap! – A suhancok erre elkérték a puttonyát, és megtöltötték valamivel. Hogy mivel, azt nem tudta a vénasszony, mert egy kendővel letakarták.
Nagy nehezen sántikált haza a vénasszony, mert a puttony alaposan nyomta a vállát és a hátát. Ahogy hazaért, rikoltozva szólította valamennyi gyerekét. A gyermekek és a vénasszony nekiestek mohón a puttonynak, hogy könyökig vájkáljanak a drága ezüst- és aranypénzekben, de mindannyian sziszegve és jajgatva kapták vissza a kezüket, mert csak a tetején volt néhány aranypénz, a többi bogáncs volt, szamárkóró és tüske. A vénasszony méltatlankodva szaladt át az öreganyóhoz:
– Mit tettél velem?!Elmentem én is a barlangba, beszéltem én is a tizenkét suhanccal, megtöltötték az én kosaramat is, de pénz helyett nekem szamárkórót, tövist és bogáncsot adtak!
Az öreganyó most már magyarázhatta a pórul járt vénasszonynak: - Én azt mondtam, hogy mindkét hónap egyformán gyönyörű, ezért adtak nekem pénzt. És te pedig azért kaptál bogáncsot, tövist és szamárkórót, mert azt mondtad, hogy rossz valamennyi hónap. Mert a tizenkét hónap mindenkihez jó vagy rossz – aszerint, hogy ki mit vár tőlük.
– Mondd csak meg nekünk, melyik hónapot tartod a legszebbnek?
Az öreganyó végignézett rajtuk, és ezt válaszolta:
– Mind a tizenkét hónap igen szép. Januárban hullik a hó, februárban esik az eső, márciusban bimbóznak a rügyek – mind a tizenkét hónap egyformán gyönyörű!
Akkor a tizenkét suhanc felállt, és így szólt az öregasszonyhoz:
– Gyere csak közelebb, kedves öreganyó! Add csak ide nekünk a kosaradat és a kendődet! – Színültig telerakták őket ragyogó arany és ezüst pénzdarabokkal. Az öreganyó kedvesen megköszönte jóságukat, és elindult hazafelé.
Ennek az öreganyónak a szomszédságában egy gonosz vénasszony élt, aki folyton ott sündörgött a házuk táján. Most is bekopogott hozzájuk.
– Ejnye, ejnye, hogy jutottál, lelkecském, ehhez a sok pénzhez? - érdeklődött ravaszul.
Az öreganyó jószívű volt, és mindent elmondott a szomszéd vénasszonynak.
A szomszédasszony azonnal útnak indult, és egy nagy-nagy puttonyt is kötött a hátára. Megtalálta a barlangot, s ott bent egymás mellett ült a lócán szép sorjában a tizenkét fiatal suhanc. Megkérdezték őt is, hogy mi járatban van erre, s arról is faggatták, hogy melyiket tartja a legszebb hónapnak. A vénasszony zsémbeskedve felelt kérdésükre:
– Egyik sem ér fabatkát sem, rossz valamennyi hónap! – A suhancok erre elkérték a puttonyát, és megtöltötték valamivel. Hogy mivel, azt nem tudta a vénasszony, mert egy kendővel letakarták.
Nagy nehezen sántikált haza a vénasszony, mert a puttony alaposan nyomta a vállát és a hátát. Ahogy hazaért, rikoltozva szólította valamennyi gyerekét. A gyermekek és a vénasszony nekiestek mohón a puttonynak, hogy könyökig vájkáljanak a drága ezüst- és aranypénzekben, de mindannyian sziszegve és jajgatva kapták vissza a kezüket, mert csak a tetején volt néhány aranypénz, a többi bogáncs volt, szamárkóró és tüske. A vénasszony méltatlankodva szaladt át az öreganyóhoz:
– Mit tettél velem?!Elmentem én is a barlangba, beszéltem én is a tizenkét suhanccal, megtöltötték az én kosaramat is, de pénz helyett nekem szamárkórót, tövist és bogáncsot adtak!
Az öreganyó most már magyarázhatta a pórul járt vénasszonynak: - Én azt mondtam, hogy mindkét hónap egyformán gyönyörű, ezért adtak nekem pénzt. És te pedig azért kaptál bogáncsot, tövist és szamárkórót, mert azt mondtad, hogy rossz valamennyi hónap. Mert a tizenkét hónap mindenkihez jó vagy rossz – aszerint, hogy ki mit vár tőlük.
(Újgörög mese, átdolgozta Végh György)
Gondolkodj el azon, hogy melyik hónap milyen örömet nyújt Neked! Miután találtál legalább egy szeretetreméltó dolgot minden hónapban, válaszd ki azt a hónapot, amelyiket a legeslegjobban szereted!
Kulcsszavak
| Következő > |
|---|
Magyar irodalom - Mesék, történetek - Az idő múlása (évszakok, hónapok)
