Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreganyó, aki gyógynövényeket gyűjtött az erdőben.  Egy nap egy barlangra lett figyelmes.  Óvatosan, vigyázva bedugta a fejét, s uramfia, ugyancsak elcsodálkozott!  Tizenkét egyforma kis suhancot látott ott egy padkán ülni egymás mellett, szép sorjában.  Voltak köztük lányok és fiúk, az egyik fehérben volt, a másik zöldben, a harmadik aranysárgában: ők voltak a tizenkét hónap.  Meg is kérdezték az öreganyót:
Bővebben...

     Egyszer volt…, …hogy’ is volt? Talán egyszer volt, hol nem volt! Ki tudja hol volt? Ki tudja hol van?
     Az üveghegyen innen? Az Óperenciás-tengeren túl? Ahol a kurta farkú malac túr?
     Dehogy! Sem így, sem úgy! Völgyön innen, hegyen túl, hol sok szikla égbe szúr…
     Induljunk el messzire, messzire, hagyjuk el a völgyet, kapaszkodjunk fel magasra, nagyon magasra.

Bővebben...

     Hol volt, hol nem volt, volt egyszer négy testvér: egy fiú és három lány. Tél, Tavasz, Nyár és Ősz volt a nevük. Öreg szüleik: Év Apó és Év Anyó egyformán szerették őket, igazságosan osztották szét közöttük minden vagyonukat: az évet, három-három hónapot adtak mindegyiküknek.
     Tél volt a legidősebb a testvérek között, az egyetlen fiú, hamar megszokta, hogy erősebb húgainál. Már december közepére mindent megfagyasztott maga körül. Szerette a szépséget, a tisztaságot: fehérbe öltöztette kopár környezetét. A hópihéket aprólékos munkával egyenként formálta meg, ne hasonlítsanak egymásra. Csipkedíszes menyasszonyi ruhát varázsolt minden fára, bokorra. Óriási jégcsapokat növesztett a házak ereszére, a barlangok bejáratára. Jégpáncélba burkolta a folyókat, tavakat, hóbunda alá rejtette az őszi vetéseket.    Decemberben fehér karácsonnyal kedveskedett az erre áhítozóknak.   Bővebben...

     A világ végén is túl három lépéssel, de az is lehet, hogy néggyel, volt egy rét. Ezen a réten toronymagas fűszálak nőttek, olyan selymes, puha fűszálak, hogy nem csoda, ha a Nap is ide tért éjszakai nyugovóra, itt aludtak nappal a Hold és a csillagok. Itt lakott a hét világ lusta is: Vasárnap, Hétfő, Kedd, Szerda, Csütörtök, Péntek, Szombat. Itt hevertek a toronymagas fűben, még csak játszadozni se akartak a vidám csillagokkal, hiába hívták őket.
     Ezért aztán egyik este a Nap magával hívta régi barátját, a Szelet. Elmondta neki, milyen hét világlustája koptatja itt a füvet. Ő már nem tud mit csinálni velük, talán a Szél kitalál valami okosat.
     – Előbb alszom egyet – felelte a Szél –, mert kilenc hegyen, hatvanhat erdőn és kilencvenkilenc folyón repültem ma keresztül, s bizony elfáradtam egy kicsit. – Ezzel aztán betakaródzott a toronymagas fűbe, és elaludt. Bővebben...

     A világ végétől kilenclépésnyire, de az is lehet, hogy tízre, volt egy hegy. A hegy mögött egy icipici patakocska folydogált, amiben mákszem nagyságú halak játszadoztak, s olyan kicsi békák ugráltak a partján, hogy csak a szél és a falevelek látták őket. Bővebben...

     Minden évben egyszer, túl a világvégen, találkozik a négy testvér a világvégi réten.  Emlékeztek rá még, ki ez a négy testvér: a négy évszak, a Tavasz és Nyár, aztán az Ősz és Tél.  Fáradtan leülnek, hosszan beszélgetnek, mit vetettek, mit arattak, mi jót-rosszat tettek.  Odagyűl köréjük Nap, Hold, csillag, szellő, s őket hallgatja a megpihenő felhő.  Hallgassátok ti is, vajon mit beszéltek, szellő, felhő mondta nékem, s továbbmondom néktek.
Bővebben...