A magyar olvasásra és írásra előkészítő sorozatomban beszéltem már a magyar hangok (nem a betűk!) felismeréséről, szavakká összeolvasztásáról, és a rímelésről.
Ebben a cikkben a szótagolásról szeretnék röviden írni. A szótagolásra leginkább az írásnál lesz szükség, de annak szóbeli előkészítése is lehetséges, játékosan.

Ha megnézitek ennek a dalnak a szövegét, láthatjátok, hogy a szavak rövidebb egységekre, szótagokra vannak bontva benne. Minden szótaghoz jut egy zenei hang az éneklés közben.
A magyar nyelv szótagolási szabályai igen egyszerűek. Az első fontos dolog, amit a kottában is megfigyelhettek, az az, hogy minden szótagban kell lennie egy magánhangzónak (a, á; e, é; i, í; o, ó; ö, ő; u, ú; ü, ű). Tehát minden szó annyi szótagot tartalmaz, ahány magánhangzó található benne. A magánhangzók magukban is alkothatnak szótagokat (Tél-a-pó-ka), a mássalhangzók viszont nem. Lássuk tehát, hogy melyek a legfontosabb szótagolási szabályok, melyeket a szóbeli feladatokban, játékokban tudtok használni!
1. Ha két magánhangzó áll egy-más mellett a szóban, akkor közöttük van a szótaghatár: fi-ú, le-ány.
2. Ha a magánhangzók között mássalhangzók is vannak, akkor mindig csak az utolsó mássalhangzót visszük át a következő szótagba: ko-pog, ér-ke-zett, kert-be.
(Megjegyzés: Mikor már az írásban való elválasztásra kerül a sor, további szabályokat is kell majd alkalmazni.)
Most a fent említett szabályok figyelembevételével kezdjünk hozzá a játékokhoz!
1. Tapsolj minden szótagra
Ezt a játékot úgy kezdjük, hogy például kimondjuk saját nevünket vagy gyerekünkét, majd megismételjük szótagolva úgy, hogy minden szótagnál tapsolunk egyet: Gi - zel - la, Nó - ra. Ezután vagy folytassuk családtagok, barátok, háziállatok nevével ezt a játékot, vagy nézzünk körül a szobában, konyhában, és gyermekünk választhat egy tárgyat, melynek nevét tapsolva szótagoljuk!
2. Hány szótagból áll?
Miután jó sokat gyakoroltuk a tapsolós szótagolást, és érezzük, hogy gyermekünk jól „hallja” a szótagokat, készíthetünk két új játékot is.
Az első játékhoz vágjunk ki képeket egy magazinból! Úgy válogassuk ki a képeket, hogy azokban a szótagszám változó legyen! Készítsünk címkéket a szótagszámhoz úgy, hogy mindegyiken egy bizonyos számú tapsolós kéz legyen! A tapsolós címkéket helyezzük egy sorba, majd a képeket válogassuk szét alájuk szótagszámuk alapján! (A tapsolás helyett lehet dobolni is a szótagszámokat vagy csettinteni, bármilyen tevékenységet végezni, amely a gyermekünk figyelmét felkelti.) Itt egy példa arra, hogy a játék végén mit láttok, de természetesen négy vagy több szótagos szavakkal is dolgozhattok később.

A második játék hasonló az elsőhöz, de ebben a gyermekünk egy kis szótagolós könyvecskét készít. Nyomtassátok ki a ezt a könyvecskét (kétoldalasan), vagy készítsetek magatok egyet! A gyermek feladata az, hogy vagy a már előre kivágott magazinképecskéket válogatja szét szótagszám szerint és ragasztja be a könyvébe, vagy ha a vágást is szeretnénk vele gyakoroltatni, akkor ő vághatja ki a képeket a magazinból.

Jó szórakozást kívánok a szótagolós játékokhoz!
| < Előző | Következő > |
|---|




